2012. március 16., péntek

Mézes-mákos laska


Hozzávalók: 5 tojás, 50 dkg liszt, 25 dkg darált mák, 25 dkg méz
Elkészítése:
Kis fészket alakítunk ki a liszt közepében. Beleütjük a tojásokat, majd egy villa segítségével összekeverjük. Ezután kézzel sima gombóccá gyúrjuk a tésztát. Ha túl keménynek éreznénk, egy kis vizet hozzáadva lágyíthatjuk, ha pedig túl lágynak találnánk, akkor kevés lisztet hozzágyúrva javíthatjuk az állagát. Sót nem kell hozzáadni. A tésztát fóliába csomagoljuk és 1 órán át pihentetjük. Enyhén lisztezett felületen sodrófa segítségével késhegynyi vékonyra nyújtjuk. Felületét kevés liszttel megszórjuk, majd 5-6 centi széles csíkokra vágjuk. 4-5 csíkot egymás tetejére teszünk és éles késsel fél centis csíkokra vágjuk. A tésztát tiszta konyharuhán kiszárítjuk. Felhasználáskor forró, lobogó, sós vízbe téve főzzük ki, ügyeljünk arra, hogy a főzési idő jóval rövidebb, mint a boltban kaphatóké. A házilag készített, jól kiszárított tészta száraz, hűvös helyen tárolva, sokáig eltartható. A kifőtt tésztát megszórjuk a darált mákkal, végül mézzel alaposan csorgassuk meg.

Bár az év folyamán bármikor elkészíthető ez a főleg a gyerekek körében népszerű fogás, azonban legjellemzőbben a böjtös időszakban került a családok asztalára, párjával, a darált dióval meghintett laskával váltakozva. A népi bölcsességet egyébként az orvostudomány mindig visszaigazolja előbb-utóbb. Újabban a nagy energiát igénylő sportok művelőinek ajánlják a mézes-mák fogyasztását. Szerencsére, mákban, de különösen mézben nincs nálunk hiány. Szatmárban az országhatár mindkét oldalán ezernél több a bejegyzett méhészek száma.

2 megjegyzés:

  1. Az ábrát kitanulmányoztam, van egy olyan érzésem, hogy nem kézzel gyúrt a tészta. Nem kötekedni akarok, de túl tökéletesnek tűnik, és innentől kezdve gyanús. Én magam is gyúrom a tésztát, de ilyen szépre nem tudnám. Lehet, hogy még többet kellene gyakorolni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kézzel gyúrt tészta, Mercatóval nyújtva. :) Házi tészta a gyerekem gyúrta.

      Törlés