Fejtőbableves

Hozzávalók: 70 dkg fejteni való bab, 2 liter csontlé, 1 nagyobb sárgarépa, 1 nagyobb fehérrépa, 1 kötés zöldpetrezselyem, 2 zellerlevél, 1/2 fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1/2 dl olaj, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál pirospaprika, 1 evőkanál tejföl, törött bors, só
Elkészítés:
A babot kifejtjük, átválogatjuk és megmossuk. A csontlével együtt feltesszük főni. Sózzuk, borsozzuk. A megtisztított sárga- és fehérrépát felkarikázzuk és a leveshez adjuk. Beletesszük az összekötözött zöldpetrezselymet és zellerlevelet. A hagymát finomra vágjuk és a felhevített olajban üvegesre pirítjuk. Megszórjuk a liszttel, amivel felhabzásig hevítjük. Belerakjuk az összezúzott fokhagymát. Pár pillanatig együtt hevítjük. Lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a pirospaprikával. Összekeverjük. Felöntjük egy kevés hideg vízzel, vagy csontlével. Csomómentesre keverjük. Berántjuk vele a levest, majd készre főzzük. Amikor a bab megpuhult, a tejfölt egy kevés főzőlével simára keverjük és a leveshez adjuk. Végezetül galuskákat szaggatunk bele.

Ma már, mikor a városi piacokon aranyárban mérik a fejteni való és a száraz paszulyt, nem is gondolunk bele, hogy hajdan anyáink, nagyanyáink elsősorban olcsósága, kiadós, laktató mivolta okán kedvelték annyira a "köztest", ahogy sokfelé a kukoricasorok közé ültetett babot nevezték. A bab a kukorica köztes veteménye, ritkábban a napraforgóföldeken is előfordult. Neve eredetileg az Európában régtől termesztett lóbabot jelentette, ami ma már csak takarmányként ismeretes. A 16. század végétől a közép- és dél-amerikai eredetű babfajták vették át szerepkörét a nevével együtt. Hazánkban egy ideig növényritkaságnak számított, a 17. század végétől viszont már néptáplálékként jelentős teret hódított, általánosan elterjedt kerti vetemény lett. Elsősorban a szegényparasztság eledele volt. A legváltozatosabb fajtákat pont Szatmárban termesztették. Szántóföldi veteményként a szárazbabnak való tarkabab fajtákat vetették köztesként a fő veteménnyel egy időben. Azzal együtt kapálták, gondozták.
A kukoricára vagy napraforgóra felfutó babot augusztus végén, szeptember elején, a fő vetemény betakarítása előtt szedték össze. A szárával együtt behordott száraz hüvelyekből az udvaron elterítve cséppel, vasvillával, bottal vagy kisebb mennyiség esetén mosósulyokkal verték ki a szemet, amit széllel szemben felszórva tisztítottak ki. A száraz babot a kamrában tárolták felhasználásáig.
Mivel a bab olcsó volt, (egynémely csalafinta cukrászok még a gesztenyepürét is vele hamisították), sűrűn került az asztalra. Hogy ne váljék unalmassá, sokféle elkészítési módját kikísérletezték és lányaikra hagyományozták a háziasszonyok egymást követő generációi, a kolbászos vagy tejfölös bablevesen, a hússal dúsított babgulyáson, szárazbab főzeléken át a kemencékben sülő savanyú babig vagy sóletig. Ez az egyik legegyszerűbb elkészítési módja a fejteni való babnak, mely a bőven adagolt zöldségekkel és a beleszaggatott galuskával kiegészítve bízvást megörvendezteti az éhes embert.